Up

Tobb mint 20 éves szakmai tapasztalat

A TOLLMI cég alapítása 1991 évhez kapcsolódik, amikor az alapító Jindřich Tollinger vásárolta az első buszokat és teherautókat, és mint vállalkozó megtette az elsó utakat Lengyelországba és Horvátországba.


 1993-ban volt az első részvénytársaság alapítva, amelyben  a  TOLLMI név jelenik meg. TOLLMI cég szilárd alapjai  a dél-csehországi Hrejkovice nevezetű faluban kezdtek, ahol erre a célra felújították a malom épületét.


 A 94 '95'  évek között volt megnyitva a autószervisz Hrejkovice-be,új söfőrok és  autószerelők toborzása zajlik, szintén több busz és teherautók vásárlása is.


1998-as évig  a cég csoport megvásárolta a Hrejkovicei területén lévő épületeket, ahol eddig válalkozott, épített egy nagy műhely-t ami szükséges volt  kamionforgalomazásara  és böviti a flottilát új MAN és LIAZ teherkocsikkal,pótkocsikkal és buszokkal.


1999-2002 között a cég csoport területén  sikeresen  építetünk Műszaki ellenőrző állomást, megújításra került a teherautó flottila.A régi helyébe új teherautókat vásaroltunk -  MAN és DAF.


2003-ban terjeszkedik a cég tevékenysége  műszaki és autószerelő-műhelyel, még több teherautó és pótkocsi volt vásarolva.


A következő időszakban 2005-ig, bővítve lettek a működő vállalatok a Tollmi Group csoportban, vagyis bővült a  műszaki állomás, az autószerviszbe felújításra került a diagnosztikai berendezés és megkezdte  működését a gumiabroncs szervisz. Ezen túlmenően, a TOLLMI csoportnak tagja lett  Twist butik Milevsko városban ami  a női ruhák  eladására összpontosít. Folyamatosan megújultak a teherszállító járművek, ami érintve volt  elsősorban a Cseh Köztársaság csatlakozása  az Európai Unióhoz, korlátozásva volt a kis teherautó létszáma és összpontosítva volt a  nagy teherautók vásárlása - 20 darab.


2006-ban, korlátozásra került a buszok tevénykedése. A következő évben,  megszerezte az igazolást  ISO 9001: 2009 és a ČSN EN ISO 14001: 2005, amit a csoport sikeresen évről évre felújít.


2008-ban tobb mint 40 teherautó és pótkocsi ált  rendelkezésre.


09' és 10' között létre volt hozva egy második Twist butik České Budějovice városban és a cég megvásárolt egy  parasztházat Hrejkovice-be, ami a felújításra került , hogy létre hozzunk szálláshelyeket. Sor került ugyan úgy  a bolgár leányvállalat alapításara, bolgár söfőrok alkalmazásara.


- A 2011-es évhez is  nagy változások kapcsolódnak mivel a cég holdingos csoportá változott . A csoportnak Elválaszthatatlan része lett a magyar és a szlovák cég. A következő évben be lett felyezve a rekonstrukció a parasztháznak amit megnyitottunk  panziónak . Folyamatosan cserélve és modernizálva van a flotta és már használatban van 54 teherkautó és pótkocsi. 


2013-as év azonban jelentős a húsz éves TOLLMI márka létezéseben a  piacon. Nagy átalakítások torténtek a vállalatban és egy új irodát nyitottunk Bulgáriában.


2014-ben a TOLLMI folyamatosan fejlődik, dolgozunk a szolgáltatások javításán, különös tekintettel támogatjuk valamennyi szellemi tőkenket.


V2015-ben, teljes flotta cserére került sor, új Euro6 tehrrautóokra szervisz szerződösekkel.

 

Szervisz

Mi megjavítjuk az összes márkájú személygépkocsikat és kisteherautókat – olaj/szűrő csere, fékek, fogasszíj, kipufogók, lengéscsillapítók, kormánymű alkatrészek stb

kérdezzen szolgáltatásainkról